2011. június 12., vasárnap

Ao no Exorcist

Manga

Cím: Ao no Exorcist, Ao no Futsumashi, Blue Exorcist, The Blue Exorcist, L'Esorcista Blu
Év: 2009- folyamatban
Történet: Katou Kazue
Rajz: Katou Kazue
Műfaj: Akció, Kaland, Fantasy, Shounen, Természetfeletti
Típus: Japán manga, tehát jobbról balra olvasandó
Storyline: Ez a világ két alternatív dimenzió tükörszerű összekapcsolódásából áll. Az egyik, melyben az emberek is élnek, az Assiah. A másik, melyben démonok élnek, a Gehenna. Rendes körülmények között a kettő között az utazás, és egyáltalán bárminemű kapcsolat, lehetetlen.
Mégis, a démonok át tudnak jutni ebbe a világba, az által, hogy bármi olyat ami benne él, megszállnak.
Satan a démonok istene, de egy dolog van, amit nem birtokol, és ez egy olyan anyag az emberi világban, mely elég erős ahhoz, hogy befogadja őt!!
Ezért megalkotta Rint, a fiát egy emberi nővel, de vajon a fiának tetszenek-e tervei? Vagy valami más válik belőle...? Egy ördögűző?

Bámulatos grafika és klassz történet- így tudnám jellemezni ezt a mangát. Először az fogott meg, mint rendesen, hogy tetszett a borító, amit kitettek az ajánlóhoz. Nagyszerű, igényesen megrajzolt dologról van szó, végre! Már épp kezdtem unni azokat a sokadrangú mangákat amik igénytelen rajzzal, igénytelen történettel és nem igazán kidolgozott karakterekkel próbálja elvonni a figyelmem a tanulásról. Mert, ha már valami elvonja, legalább legyen színvonala, nem? :D
De az Ao no exorcist (Kék ördögűző) végre, valami más. Elkezdtem olvasni, és megelégedve tapasztaltam, hogy nem csak a borítóig terjed a mangaka kifinomult stílusa. Nem csak az egyedi karakterek fogtak meg, a háttér kidolgozása is! (persze abban nem vagyok biztos, hogy azt is a mangaka rajzolja, hiszen nem vagyok olyan jártas a műhelytitkokban:D Ismét egy téma aminek utána lehet nézni) Pompás fantáziáról és az építészetben lévő jártasságról árulkodnak a hátterek.
Ezen felül tetszik a karakteralkotás. A jellemek. Van benne persze pár klisé, amik önmagukban nem hiányozhatnak, de összességében úgy gondolom, hogy igenis valami jól összeszedett dologgal állunk itt szemben. És őszintén, ezt akkor is elolvasnám, ha a történet kevésbé lenne jó, annyira tetszik a stílus. Hoztam pár képet is, amik magukért beszélnek:






Anime

Nagy megelégedésemre kiderítettem, hogy anime is készült a mangából, illetve még készül, ugyanis jelenleg a 8. epizódnál tartanak. Online nézhető, igen jó minőségben is, az animecrazy.neten keresztül példának okáért, s ahogy szoktam, itt van az opening és az ending (bár az ED nem lett olyan átütő szerintem, azért klassz.
Azt kell mondjam, hogy az anime éppen olyan jó minőségű, mint maga a manga, habár persze itt-ott a történetben van pár eltérés.



Remélem sikerült kedvet csinálni a mangához vagy animéhez, személy szerint én nagyon szeretem mindkettőt, s azt az egyet sajnálom, hogy ez is egy javában folyó manga, tehát várni kell.. sokat sokat..
Minden esetre egészségetekre (^.^)

2010. október 18., hétfő

Stage 2!

Yui, Mio, Ritsu, Mugi és Azusa visszatértek egy második évaddal, hogy méltón búcsúztassák utolsó évüket a középiskolában, és eldöntsék merre tovább.. eljött az érettségi és az elválás ideje- vajon mi lesz az Afternoon Tea Time sorsa? Mi lesz az öt barátnő jövője? Külön utakon mennek vajon tovább? És mi lesz Azusával, akit itthagynak a középiskolában? Ezekre a kérdésekre találhatnak választ a felszínes síkon érdeklődők, új, nem kevésbé őrült HTT-s dalokkal és a barátság és emberi kapcsolatok mélyebb útvesztőiben nyerhet kalauzolást az, akinek jobbak a vevőkéi. :)
Én imádtam, remélem ezzel más is így lesz!

Íme, kedvcsinálónak a 2 opneing és 2 ending:

OP1


ED1


OP2


ED2

2010. október 4., hétfő

Új kalandok!



Új korszak kezdődik a One Piece életében!
Megváltozott frizura, vadiúj kalandok, és a szereplők két év után végre újra találkoznak egymással Shabaody Archipelago-nál!
Eichiiro Oda ismét remekel, az Új Világ új kalandjai ígéretekkel teliek! Már alig várom hogy kijöjjenek az újabbnál új fejezetek, rettentően izgalmasnak tartom a karakterek külső- és kicsit belső változását! :D Háromszoros hurrá a mesternek (és azoknak, akik ismét lehetővé tették hogy soron követhessem az eseményeket:D)

2010. szeptember 26., vasárnap