2009. július 18., szombat

Műfajok és kategóriák

Az első dolog ami különválasztja az anime és manga műfaját az egyéb animált és nyomtatott formájú művektől (nyugati rajzfilmek és képregények) az az, hogy a műfajok széles variációját tartalmazza amiből az ember választhat. Általában a nyugati rajzfilmek és képregények gyerekeknek készülnek. A manga és az anime is így kezdődött Dr. Osamu Tezuka munkáival. De végül is, ahogy az animék és mangák száma növekedett, úgy szólt egyre több cím szélesebb közönséghez. A mai műfaij választékuk összehasonlítható a mozifilmek műfajaival sőt, valószínűleg még több féléből válogathatunk.

Mint a nem-animált filmek, show-k és könyvek, az animét és a mangát be lehet osztani olyan általános kategóriákba mint akció, komédia, romantikus, fantasy, science fiction stb. Az egyetlen olyan kategória amit nem láttam még és nem is hallottam róla hogy lenne a mangák és animék világában, ami igaz történetet mesél el (--> személy szerint szerintem ez nem igaz, mert én úgy rémlik már olvastam igaz történeten alapuló mangát csak elfelejtettem melyik volt azXD.. De maradjunk a forrás verziójánál, ő biztos okosabb) Rurouni Kenshin munkáiban vannak tényeken alapuló elemek a háttértörténetben de végtére is a sztori kitalált. A művészetek és szórakoztatóipar egyéb ágához hasonlóan itt is létezik kevert műfaj. Jó példa lehet a "Slam Drunk" anime sorozat, mert nagyon jó egyensúlya van a vígjáték és dráma között. A Dragon Ball Z alapjaiban harcművészeti akció anime de mégis van benne egy kis vígjáték és dráma is.

Ezeken kívül vannak különleges műfajok is a mangán és animén belül. Ha valaki ismerős a dologban gyakran olvashat olyan meghatározásokat animék vagy mangék kategóriáinál mint Hentai, Shojo- manga és még sok más. Ezeket fogom jellemezni.

Vannak olyan műfajok amik a közönség típusa szerint osztályozzák a mangákat és animéket. Csak röviden fogom őket említeni mert kicsit nehéz jó példákat találni rájuk, mivel néha elég nehéz megállapítani hogy melyik anime vagy manga szól bizonyos közönséghez. De megpróbálom a tőlem telhető legjobban megcsinálni. Itt vannak:

  • Josei (n.) woman.
    Demográfiai mutató olyan animék és mangák számára amik a nőket célozzák meg. Az egyik legritkább formája az animéknek; egy bizonyos része a josei mangáknak/animéknek úgy tetszik a "yaoi" kategóriába esik. Bár van néhány feleség/család/fiatal anyuka történet manga formátumban Japánban, a nem-yaoi josei relatíve alulpublikált a nyugaton. Híresebb példák a nem-yaoi joseire a Paradise Kiss és a Honey és Clover.
  • A Seinen relatíve ismeretlen a nyugaton, a férfi tini piacon lévő kiemelt óvatosság miatt, a "seinen" demográfiai mutató animék és mangák részére amik a fiatal felnőtt férfi közönséget célozzák meg. Mint olyan, ez a fajta anime hajlamos arra hogy kissé mesterkéltebb legyen mint a shounen anime. Sok azonos alaptémája/alműfaja létezik a shounennel de ezek sokkal pszichologikusabbak, szatirikusabbak, erőszakosabbak, szexuálisabbak, stb. Más szóval sokkal érettebb közönség részére készülnek.
    Erősebben fókuszálnak a cselekményre és ennek következtében kevesebb fókusz kerül az akcióra. A karakterek és a cselekedeteik is gyakran kifinomultabbak mint a shounen animékben. Emiatt a seinen tartalmat gyakran tévesen azonosítják a shoujo-val mivel Japánon kívül nem annyira jól ismert és mert a rajongók helyesen azonosítják be a shoujo-ra jellemző karakterfejlődést, a kapcsolatokat és a románcot. Mégis, a seinen anime ezeket az elemeket sokkal realisztikusabban kezeli. Míg a shoujo-ban idealizált love-sztori van, addig a seinenben több a szürkeség és bizonytalanság és tipikus realisztikus adok-kapok kapcsolatot mutat be.
    Összefoglalva, a seinen anime sokkal szorosabban kapcsolódik a valósághoz, sok incidenssel tarkított részlettel amik arra hivatottak hogy még jobban hangsúlyozzák a realisztikumot és még a fantasy elemek is a realisztikus logikának vannak alárendelve. Természetesen meg kell jegyezni, hogy az említett a szövegezési irányelvek általánosításai a műfajnak és még egy olyan anime is ami nem tartalmazza a fenti jellemzők közül egyiket se, tartozhat a seinen kategóriába ha a megszólított közönség egyezik. Ami azt illeti, a hentai (kivéve a yaoit) a legkeresettebb a seinen kategóriában.
    Azt is jó megjegyezni, hogy sok anime a mélységük és komolyságuk miatt a legelismertebb (mint a Patlabor, Maison Ikkoku és a Ghost in the Shell) és ezek a seinen műfajból származnak.
  • A Kodomo gyerekek számára készül. Szóval ezt elég egyszerű felismerni. A "Doraemon" és a "Mojacko"jó példák lehetnek a Kodomo-ra.
  • Shojo (n.) lány, fiatal hölgy, szűz, kislány. Nem összetévesztendő a shojou-val (書状) ami azt jelenti, levél, vagy üzenet, vagy a shoujou-val (症状) ami egy betegség tüneteit jelenti, vagy a shojo-val(処女) ami kifejezetten azt jelenti "szűz". Mégis, általánosságban "shojo"-nak betűzik.
    A "Shōjo" kifejezés olyan kategóriát hivatott fémjelezni ami a lány közönséget célozza meg. Mégis, a nyugati rajongók között gyakori, hogy félreértelmezik, és olyan animét értenek alatta aminek "szövegezési minősége általában összekapcsolódik a shōjo-val". Más szóval a shōjo egy vizuális és történetmesélő stílussal van kapcsolatban, jobban mint egy demográfiaival. Míg az igaz, hogy a shōjo anime és manga hagyományilag tartalmaz egy erős fókuszt a kapcsolatokra és karakter fejlődésekre, sokkal többrétűbb a dolog semmint hogy ilyen könnyen beskatulyázzuk. A Weiss Kreuz például, első ránézésre könnyen félrecsoportosítható shōnen animének a maga "jó fiúk harcolnak a rossz fiúkkal" történetével. De a bishōnen-en lévő hangsúly (ahogy a női rajongók hordái) azt bizonyítja hogy ez egy anime ami a lányokat célozza meg, tehát egy shōjo. És míg néhány shōjo lehet teljesen mentes az igazi antagoizmustól (ellentétektől), mások lélekszédítő drámával teliek.
    Van egy népszerű alműfaja a shōjo-nak, a mahō shōjo, vagy "magical girl" (mágikus lány). Míg sok alműfaja van a shōjo-nak, ez elég domináns ahhoz, hogy külön megemlítsük. Az említett alműfajban a főhőslányok mágikus erővel bírnak, általában acélból hogy a gonosszal harcoljanak a szeretet és igazság nevében. A körülményes, gondosan kidolgozott átváltozás- jelenetek és az édes kosztümök a legfontosabb alkotóelemei a "magical girls-nek". Ez az alműfaj több akciót is tartalmaz mint az általános shōjo.
  • Shonen (n.) fiúk; fiatal.
    Olyan kifejezés amely azokat az animéket és mangákat fémjelzi amik a fiúkat célozzák meg mint közönséget. Egy magától értetődő és általános példa a shōnen-re a "fighting" (harcos) anime, amiben extrémen erős harcosok akik supererőkkel és mindenféle harcművészetekkel küzdenek egymással. Tipikus példák a Dragon Ball Z, a Flame of Recca és a Rurouni Kenshin.
    Az "Óriás Robotok" ("Mecha"-ként ismert az angol nyelvű rajongók között) is nagyon általánosak és ismertek a shōnen-en belül. A Mazinger Z-vel kezdődött és mára Gundam és Macross lett belőle. Bár ezek hatalmas esetlen gépek és csak limitált mozgáskésességük lehetne, az óriás robotok gyakran vannak az emberekhez képest rugalmasan és nagyobb mozgástérrel ábrázolva. Ebből kifolyólag mondják, hogy az óriás robotok inkább meghosszabítása/kibővítése egy lovag/szamuráj páncéljának, mint egy tank vagy háborús gépezet átfejlesztése.
    Az éveken keresztül kialakult egyre nagyobb elferdítés ellenére a shōnen anime továbbra is az összeütközéseken keresztül kialakult konfliktusokra koncentrálódik. Mégis, nem mondhatjuk, hogy ez az egyetlen dolog. Ha mást nem is, ezt bizonyítja a hatalmas mennyiségű romantikus komédia: "hárem" anime amiben egy nagy csapat szép lány verseng a fiú főszereplő figyelméért, ilyen a Tenchi Muyo!, a Love Hina és a 100% Strawberry. Más példák a harcmentes shōnen animére a sport animék, mint az Initial D amik most kezdenek berobbanni a Nyugatra.
    Az erőszak és harcok mellett van egy olyan jellemző, ami minden shōnen animére érvényes és ez a gyors iramú sztori ahol az akció és az adrenalin a cselekmény fölé vannak helyezve. Vannak kivételek, mint a komoly romantikus történetek- ilyen az Oh My Goddess! és a Boys Be...

Néhány kategória egy karakter bemutatására specializálódott. Ezek a következő kategóriák:

  • Bishōjo- (n.) beautiful girl.
    A "bi", ami a bijin (美人) rövidítése, és a shōjo (少女) szavakból áll.
    A Bishōjo meghatározásba több féle anime vagy manga kategória tartozhat, a shōjo-tól (Sailor Moon) erotikus animékig, mint a MeiKing. Más példák a bishōjo-ra az Ah! My Goddes-t, a Sakura Wars-t és a Love Hina-t.
    Majdnem minden anime amiben dominánsan szerepelnek a szép lányok, mint a Sailor Moon bishōjo-nak számít. Ami azt illeti, a Sailor Moon japán címe Bishōjo Senshi Sailor Moon (Pretty Soldier Sailor Moon- szép katona hold tengerészXD). Olyan animék is vannak, amik egészükben nem számítanak a bishōjo kategóriába, de talán van egy vagy két bishōjo karakter bennük.
  • Bishōnen-(n.) beautiful boy.
    A "bi", ami a bijin (美人) rövidítése, és a shōnen (少年) szavakból alakult ki.
    Olyan külön művészeti stílusra használt kifejezés ami általánosan alkalmazott a shōjo mangákon és animéken belül és amiben a fiúk vagy férfiak sokkal inkább édesnek és elegánsnak vannak rajzolva mint helyesnek. Nagyon gyakori Yuu Watase munkáiban és a Clamp-nél. A Bishōnen nem tartalmaz erotikát, ez a shōnen-ai szerepe.
  • Moe- mangákkal és animékkel kapcsolatos japán kifejezés, amit valami értékes, általában (de nem mindig) a fiatalság és ártatlan nőiesség idealizálásának kifejezésére használják. Azzal a kanjival írják, ami a "bimbózni vagy rügyezni" kifejezésre is jó (萌), a koncepció magába foglalja a mangákban vagy animékben szereplő fiatal női karakterek idealizált viselkedését. Valaki attól lesz moe, hogy ha a karakter buzgó vagy csintalan, nem teljesen független, és olyan érzéseket kelt másokban hogy azok védelmezni és gondozni akarják. Maga a szó alkalmas arra is hogy bármilyen különösen édes dolgot jellemezzen; van egy állat kabala bolt Tokyo-ban aminek az a neve hogy Moe.
    Sok vita van azon, hogy hol van a határvonal a moe és a lolicon között. Míg a határvonal létezik a rajongók és termékek között, a két műfaj nem ugyan az, nem szinonimuszai egymásnak.
  • Sentai- a karakterei általában egy hős-csapatot alkotnak szóval valószínűleg a Dragon Ball Z beleesik ebbe a kategóriába.

Végül, itt vannak azok a műfajok, amik a tartalom szerint osztályozzák az animéket és mangákat, mint hogy hogy viselkednek a szereplői, stb.

  • Ecchi-a japán "H" betű kiejtéséből jött, ami a Hentai első betűje (ahogy romanjiban írják). Az ecchi egy másik kifejezésmód a japánban a "perverz"-re de a jelentése nem de nem kifejezetten pornográfok gyakran vannak az ecchi megnevezéssel ellátva, például a Love Hina és egy még enyhébb fokozaton a Ranma 1/2.
    A Chotto Ecchi (chotto azt jelenti "kissé, vagy kicsit") olyan animéket fémjelez, amiknek finom szexuális töltetük van.
  • Hentai-(fn, szexuális perverzió, szexuális perverz; mn, szexuálisan perverz)
    A japánban a "Hentai" kizárólag a szexuális perverzióra használatos. Mégis, Észak-Amerikában ez a szó valahogy átadoptálódott és a pornográf animéket értik alatta. Japánban a pornográf animét Poruno Animének hívják (a porno szó japánosításaXD), vagy Ero-nak (az erotikusból). Néhány pornográf anime a bishoujo alá tartozik, a női szereplők karakterdizájnja miatt, mégsem minden bishoujo animé pornográf; a Sailor Moon a Sakura Wars és a Meiking mind bishoujo mégis csak a Meiking pornográf.
    Mivel a hentai szó elég sértő, az Ero rajongók nem szeretik használni a pornográf animék megnevezésére.
    A nők és lányok gyakran használják a hentai szót férfiakra amikor azt hiszik hogy azok valami nekik nem tetsző pornográf tartalmú dolgot tettek vagy gondoltak róluk. Animékben ezt gyakran használják komikus helyzetekben mikor a férfi főszereplő véletlen félreérthető helyzetben találja magát ami zavarba hozza a lány szereplőt. Ez a kis poén elég közkedvelt az olyan animékben mint a Ranma 1/2, a Love Hina vagy a City Hunter, amiben a szerencsétlen férfi gyakran extrém fájdalmaknak van kitéve (valószínűleg egy fejre történő baka-barack képében) miután "hentainak" lett nevezve.
  • Shojo-ai- azt jelenti “lányok szeretnek”. Olyan történeteket mond el, melyek nők közötti romantikus kötelékekről szólnak. Nem keverendő össze a yurival, amely nők közötti pornográf kapcsolatot mutat be. A különbségek azok, hogy a Shoujo-ai a kapcsolatra fókuszál, és gyakran nem is tartalmaz semmilyen konkrét dolgot ( a romantikus kapcsolat gyakran kizárja a szexet is.)
  • Yuri (jelentése: "liliom") olyan manga vagy anime kategória, ami erőteljes, grafikusan bemutatott homo-erotikus tartalmat hordoz, nők között. Más szavakkal a Yuri pornográf manga/anime amiben nők nőkkel vannak. Ellentétben a Yaoi-val, a Yuriban gyakran van a minimálisan szükséges háttértörténetnél kicsit több.
    A yaoi/shounen -ai helyzetéhez hasonlóan a yuri megnevezés is egyre elterjedtebb és híresebb Észak-Amerikában, annyira hogy a shojo-aikat ezzel a névvel is illetik.
  • Shonen-ai- A japán "shōnen" és "ai" szavak külön-külön azt jelentik, hogy "fiú" és "szerelem", ami teljesen bemutatja, hogy mi a shōnen-ai, fiú-szerelem. Az olyan mangákra és animékre használt kifejezés, melyek fiúk vagy férfiak közti szerelemre és románcra fókuszálnak (ellentétben a szex-szel- tipikus bishōnen). Az eufemisztikus japán kölcsönvette az angol fordításokból a"boys love" kifejezést és most ezt használják a shōnen-ai helyett a kiadók és a rajongók Japánhoz hasonlóan.
    Néhány ilyen "boys-love" pornográf, de a nagy része nem. Példák a "boys love"-ra a Gravitation, Seimaden, earthian és a Mirage of Blaze.
  • Yaoi- Ellentétben az Észak-amerikai meleg-pornóval, itt a célzott közönség nem a férfiak, hanem a nők. Maga a "yaoi" szó tulajdonképpen egy mozaikszó, a "Yama nashi, Ochi nashi, Imi nashi" (Nincs tetőpont, nincs tartalom, nincs lényeg) mondásból. Ez azért van, mert a yaoi hasonlóan a pornográfia egyéb műfajaihoz és ellentétben a shounen-aival, gyakran fókuszál kifejezetten csak a szexre, csak a minimálisan szükséges háttérsztorival. Manapság igen elterjedté vált Észak-Amerikában és kiérdemelte hogy a shounen-ait ezzel a névvel illessék a rajongók és a terjesztők is.

Egy másik kifejezés amivel találkozhattok a neten szörfözgetve a Dōjinshi. (fn, magán-kiadott magazinok; szószerint "azonos érdeklődési körű emberek kiadásai"; ragozása doh-o-jeen-shee)
A Dōjinshi mangák nem-professzionális és/vagy magán-kiadott képregények, és a dōjin minden magán-kiadott munkára használatos. A Dōjinshi mangák két kategóriába oszthatók fel: fan-képregények és általános munkák. A Fan-képregények, nagyjából mint a fan-fiction, megalapozott tulajdonságokon/kellékeken alaszanak és ezeknek a tulajdonságoknak/kellékeknek a rajongói által készültek. Az általános munkák a dōjinshi-ka (készítő) alapötletein alapszanak. Az egyetlen különbség a rendes mangák és az oridzsinál dōjinshi között, hogy a dōjinshi nem egy publikáló cég által jellennek meg, hanem a dōjinshi-ka jelenteti meg.
A Dōjinshi alapvetően amatőr képregény publikáció, de nem minden dōjinshi-ka amatőr. Sok professzionális, publikáló művész folytatja a magán-publikálást a fő mangájuk mellett. Ezek a dōjinshik lehetnek talán új általános munkák amiket nem akarnak (vagy nem tudnak) publikálni nagyobb cég által. Lehetnek melléktörténetek is amit a művész csinál a már publikált munkáihoz.
Sok elismert művész kezdte a karrierjét dōjinshi-ka-ként. Yoshitoshi Abe Haibane Renmei-e a művész egyik doujinshi munkáján alapszik.
Elég sok dōjinshi elég pornográf természetű. Elég általános a dōjinshi-ka-knál hogy olyan szexuális történeteket csináljanak egy-egy karaktert felhasználva elismert mangákból, mint a Sailor Moon, a Gravitation, a Read or Die, a Please Teacher stb. Néha az alkotók maguk csinálnak ilyen pornográf dōjin melléktörténeteket a publikált munkáikhoz.
Dōjinshi Kör: Egy dōjinshi-ka-kból álló csoport akik együtt dolgoznak, és támogatják egymás munkáit, néha együtt is dolgoznak. A CLAMP eredetileg egy Dōjinshi Kör volt.

Forrás: nos, egyrészről a leírásokat az animenewsnetwork-ről fordítottam. Volt egy másik forrásom is amiről a csoportosításokat írtam ki, és ebbe illesztettem a kicsit bővebb és pontosabb leírásait a műfajoknak, és ennek az oldalnak nem tudom sajnos a címét mert a firefox bedöglött idő közben.. :S De végülis nagyobb jelentőségű az információ a másik oldalról:) Szóval egyelőre ennyit a műfajokról, ha találok még valamit, akkor még kiegészítem.